Meséljünk Grimm meséket!

Az eredeti Grimm mesék félelmetesek – de nem véletlenül. A nehéz érzéseknek testet adva segítenek a gyerekeknek megélni és feloldani a szorongásukat, miközben minden érzékszervüket megmozgatják. Bemutatjuk, miért érdemes az átdolgozott verziók helyett az eredetit választani.

Sokszor elhangzik a “vád”: az eredeti Grimm mesék félelmetesek. Ez így igaz. Kendőzetlenül mutatják be a történéseket. Hiszen az élet sem rózsaszín cukorszirup. Az átdolgozott verziókban pont a lényegi részeket írták át, elbagatellizálva ezzel a szorongást megjelenítő figurát/történést. Pedig a gyerekek valóban félnek a sötéttől vagy az ágy alatt megbúvó szörnyektől. Erre sem legyinthetünk, mondván: ugyan, nincs ott semmi! A meséken keresztül testet öltenek a nehéz érzések és megmutatják azt is, hogyan lehet ezeken felülkerekedni. Egy-egy mese félelmet ébreszthet némelyik gyermekben, ilyenkor azt mondják: „Ezt ne meséld!”. Az is lehet, hogy az egész mese „tiltólistára” kerül egy időre. Ugyanakkor a neki tetsző mesét heteken-hónapokon át képes újból és újból meghallgatni, és ez az ismétlés belsőleg megerősíti őt. Újra és újra átéli, ahogy a jó győz. Minél jobban megismerik a meséket annál jobban hatnak rájuk a mesék megnyugtató vonásai. A szorongás kellemetlen érzése átadja a helyét az örömnek, hiszen az őket gúzsbakötő érzés ki tudott oldódni. Felszabadulnak és az addig visszatartott levegőt kiengedik. Ezért fontos, hogy jól válogassuk meg milyen történeteket mesélünk. Az eredeti Grimm mese gyűjtemény ez.

Az emberi szó, az emberi kapcsolat nem helyettesíthető sem rikító színű képeskönyvekkel, sem gépekkel. Emellett a képernyő mozdulatlanságra kárhoztat, ezzel szemben a mesékben a főhős járja az útját, cselekszik, mozog – hiszen az ÉLET maga is csupa mozgás. A hős és vele együtt képzeletben a gyermek hegyet mászik, lovagol, megy-mendegél hetedhét országon át, karddal vív. A főhős rendületlenül járja az útját, vele együtt a gyermek is. Így tudja megtapasztalni, hogy csinálni valamit, problémát megoldani, erőfeszítést tenni vagyis mozogni: örömteli dolog. Ha valódi mesét hallgat a gyermek, akkor a belső képalkotás mellett az érzékszerveit is használja: látás, hallás, szaglás, tapintás, sajátmozgás.

Következzen néhány példa: Tapintóérzék: a boszorkány tapintással akarja megtudni Jancsi elég kövér-e vagy selymesszőrű kisbárányról, tüskés vadrózsa bokorról olvasunk. Szaglás: „emberhúst orrontok”- mondja az ördög. Ízlelés: a mézeskalács ház leírása. Látás: ragyogó kő, üveghegy, aranyhajú királylány. Hallás: akkorát döndült a kapu, vagy furulyaszót hallott.

Ahogy nagy figyelmet szentelünk annak mit adunk enni a kisbabánknak, gyerekünknek, ugyanúgy legyünk körültekintőek és igényesek milyen képi táplálékot adunk.

Sokszor azt tapasztalom, hogy a gyerekek nem tudják megemészteni a képernyőn keresztül kapott képeket. Túl „erősek, vadak” a sárkányok, koboldok, robotok, harcok. Félnek tőlük, nem tudnak velük mit kezdeni, szorongást keltenek bennük. A saját maguk által megalkotott képek, épp csak annyira borzongatóak, amennyire elviselhető a számukra. Így amennyire időnk, energiánk engedi inkább olvassunk meséket a gyerekeinknek, az 5-8 éves korosztálynak.

Visited 1 times, 1 visit(s) today