Sírásambulancia

családok támogatása

az első három életévben

Üdvözlünk!

Azért vagyunk,
hogy segítsünk a gyermekágyi
időszakban.

Csomós Patri és Sárfi-Szakács Ildikó vagyunk, a Sírásambulancia alapítói.

Azoknak a szülőknek segítünk, akik már próbáltak mindent. Akik kimerültek.

Akik néha kétségbeesetten ülnek egy síró vagy nyugtalan baba mellett, és azt kérdezik maguktól: „Mit csinálok rosszul?” Tudjuk, milyen nehéz, amikor egy kisbaba, sokat sír, nehezen nyugszik meg, érzékenyebb a megszokottnál, vagy egyszerűen „másként működik”, mint amit a környezet elvárna. Azt is tudjuk, milyen gyorsan megjelenik ilyenkor a tehetetlenség, a bizonytalanság, és a bűntudat. Mi is átéltük, milyen az, amikor egy baba mellett az ember elveszíti a kapaszkodóit. A Sírásambulanciát azért hoztuk létre, hogy ebben az időszakban ne maradjatok egyedül.

Ismerős nehézségek?

Lehet, hogy nálatok is ezek közül valamelyik van jelen…

🤍 Fáj a szoptatás, sebes a mellbimbód, nehezen megy a szoptatás

Szoptatás közben fájdalmat élsz meg. Sír a mellnél, megszakítja az evést, elfordul. Ez benned visszautasítás – érzést kelthet, pedig legtöbbször nem rólad szól, hanem valamilyen szabályozási nehézségről.

🤍 Sokat sír,
nehezen nyugszik meg

Úgy érzed, már mindent kipróbáltál. Ringattad, etetted, hordoztad, mégis sír. Kimerült vagy, és talán már magadat hibáztatod.

🤍 Rövideket alszik,
gyakran ébred

Alig alszik napközben, éjjel is sokszor felriad. Mintha nem tudna igazán ellazulni. Ez különösen gyakori az érzékenyebb, könnyen túlingerelődő babáknál.

🤍 Hasfájás, puffadás, erőlködés

Feszíti magát, felhúzza a lábait, sírás közben kemény a teste. Lehet, hogy „kólikásnak” mondják, de a háttérben gyakran több tényező is állhat.

🤍 Feszes, hátrahajlik, vagy épp túl ernyedt

Öltöztetésnél, hordozásnál, etetésnél nehéz vele. Hátrahajlik, feszíti magát, vagy éppen túl „puha”. Ezek a testjelzések sokszor idegrendszeri információt hordoznak.

🤍 Nehéz szülésélmény hatása

Sürgősségi császár, elszakítás, váratlan beavatkozások… A feldolgozatlan élmények gyakran testi feszülésben, sírásban vagy kapcsolódási nehézségben jelennek meg.

🤍 Nehezen alakul ki a napirend, szélsőséges hangulatok

Nem áll össze az alvás- evés – játék ritmusa. Bizonytalan vagy, mi lenne a jó irány, közben a babád is gyakran túlterheltté válik.

🤍 „Nem érzem, hogy igazán kapcsolódni tudnánk”

Szereted a babád, mégis bizonytalan vagy. Mintha nem találnátok egymás hullámhosszát. Ő nehezen nyugszik meg nálad, te pedig egyre szorongóbbá válsz.

🤍 Szülésélmény feldolgozás

Van, hogy fizikailag jól vagy, minden rendben – mégsincs béke a lelkedben. Tele vagy kérdésekkel, kétségekkel, fájdalom, félelem, veszteség és más nehéz érzések keverékével. Segítünk megtalálni a lelked békéjét, bármi is a történeted.

A sírásambulancia szakemberei

Kérd csapatunk segítségét!

Szakembereink pszichológus, szoptatási tanácsadó, szülő-csecsemő konzulens, babaterapeuta, perinatális szaktanácsadó, gyógytornász, manuálterapeuta és szülésznő végzettséggel dolgoznak. Team-ben gondolkodunk. Egy-egy helyzetet mindig több nézőpontból vizsgálunk meg. Nem egyetlen szemszögből nézünk rá a nehézségre, hanem komplexen: figyelembe vesszük a baba testi állapotát, idegrendszeri érettségét, a szülő – gyermek kapcsolódást és a családi dinamikát is. 

A hozzánk forduló családot ahhoz a szakemberhez irányítjuk, akire az adott helyzetben valóban szükség van, vagy szükség esetén együttműködünk. Hiszünk abban, hogy a babáknak a testi kezelések mellett az idegrendszeri támogatás legalább olyan fontos. Egy feszes izomtónus, egy szoptatási nehézség, egy alvási probléma vagy a sok sírás legtöbbször csak jelzés. Ahhoz, hogy valódi változás történjen, a tünet mögé kell néznünk. Ezért a fizikai segítség mellett mindig figyelmet fordítunk arra is, hogyan tud a baba biztonságban kapcsolódni, megnyugodni és érzelmileg is stabilizálódni.

Miben tudunk neked segíteni?

 

✔ Érthető magyarázatot

✔ Gyakorlatban használható eszközöket

✔ Személyre szabott támogatást

 

A változás nem varázslat. Hanem megértés, ebben kísérünk benneteket.

Az élet hozhat olyan helyzeteket, amikor szükséged van segítségre.

Fordulj hozzánk bizalommal!

Vélemények rólunk

anyai tapasztalatok

„A Sírásambulancián végre nem bagatellizálták el a problémánkat. Komolyan vettek minket, és olyan dolgokra hívták fel a figyelmemet, amikre magamtól nem is gondoltam volna. Most már értem a kisbabám jelzéseit, és sokkal könnyebb vele.” Kinga, 8 hetes baba anyukája
„Ha úgy érzed, túl sok a sírás, és nem tudod, mit csinálj, ne várj annyit, mint én! A Sírásambulancia segít megérteni, mi történik a babáddal. Ez mindent megváltoztat.”
Dóri, 4 hónapos baba anyukája
„A legjobb döntés volt segítséget kérni. Nem érezem végre a folyamatos bűntudatot, hogy nem tudom megnyugtatni a babámat. A babamasszázs és az apró változtatások csodát tettek. Hálás vagyok minden percért!”
Niki, 10 hetes baba anyukája

Babamasszázs Kapcsolódás a babáddal

Próbáld ki a legütősebb megoldást a kisbabád és saját stresszed csökkentésére és jelentkezz 6 hetente induló  babamasszázs csoportra.

Próbáld ki Te is a masszázs erejét!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Havi hírlevél

Tippek, trükkök babásoknak.

Mi sem szeretjük a spam-et, ezért nem küldünk feleslegesen levelet.

Visited 1,178 times, 1 visit(s) today